Teljes neve: Jared Tristan Padalecki Született: 1982. július 19., San Antonio, Texas, USA. Magasság: 190 cm ( 6'4")
Gyermekkor
Apja Jerry Padalecki könyvelő, anyja Sharon Kammer tanár volt a Texas-i San Antonióban mikor Jared második gyermekként világra jött. Egy bátyja van, Jeff és egy kishúga Megan. Fiatalon, már 12 évesen színészkedni kezdett. 1999-ben 17 évesen megnyerte a FOX "Claim to Fame" nevezetű versenyt, így lehetőséget kapott hogy megjelenjen az első Teen Choice Award-on ugyanabban az évben. Több modell- és színészügynökség is megkereste akkoriban, de Jared a tanulás mellett döntött. 2000-ben végzősként jelölt volt az elnöki ösztöndíjra(több mint 2,8 millió diák közül választották ki) a James Madison High School-ban.
Karrier
Érettségi után mégis Los Angeles-be költözött, hogy színész lehessen. Azóta Kaliforniában tart fenn lakást, amelyet két kutyájával oszt meg. Közös ügynöke van Freddie Prinze Jr.-ral, és barátnője is szakmabeli, Sandy McCoy, akivel együtt forgatták a 2005-ös "Cry Wolf" c. filmet.
A Warner Bros egyik legsikeresebb sorozatának stábjának, a Gilmore Girls csapatának kezdetektől volt tagja, s bár Dean Forester karaktere már nem játszik jelentős szerepet a történetben, Jared nyilatkozataiban gyakran említi, hogy milyen szívesen visszatérne, hiszen nagyon szerette a forgatás hangulatát és a színészekkel is igen jó kapcsolatban van. Legfontosabb filmszerepei között találjuk a Viasztestek, a Tucatjával olcsóbb, a Cry Wolf, a New York Minute(Olsen-ikrek filmje) és a Flight of the Phoenix c. alkotásokat.
Filmográfia (a projektek nevei, a premier éve, illetve a Jared által játszott karakter neve)
* Knights of Impossingworth Park (2005) (pre-production) .... Rhyme * "Supernatural" (2005) TV Series (épp forgatja) .... Sam Winchester * Cry Wolf (2005) .... Tom * House of Wax (2005) .... Wade * Flight of the Phoenix (2004) .... Davis * New York Minute (2004) .... Trey Lipton * Cheaper by the Dozen (2003) (uncredited) .... Bully * Young MacGyver (2003) (TV) .... Clay MacGyver * A Ring of Endless Light (2002) (TV) .... Zach * "ER"(2001) (TV) Episode 7.10. "Piece Of Mind".... Paul Harris * Close to Home (2001) (TV) * "Gilmore Girls" (2000) (TV) Series .... Dean Forester (2000-2005) * Silent Witness (2000) (TV) .... Sam :-) * A Little Inside/Me And Dad (1999) .... Matt Nelson
Cikkíró: Shasha
|